Mik(i)ulás

2009 december 4. | Szerző: eruska79 |

 Miklós volt a neve, Mikinek szólította mindenki. Mellettem ült a padban,néha megfogta a kezemet,néha én fogtam meg az Ő kezét és olyankor szebben sütött a nap,akkor is,amikor nem is sütött egyáltalán. 8-9 évesek voltunk,Ő éppen egy évvel idősebb nálam,év vesztes. Szőke volt,kék szemű. Azóta sem tetszenek a szőke,kék szemű srácok,igazából nem is tetszettek soha,csak Ő. Az első szerelem volt? Az.Igen,lehet mondani.Az első gyerekkori szerelem.A legelső,a legnaivabb,a legönzetlenebb. Nekiadtam a tízóraimat,mert Ő otthon felejtette a sajátját és egyébként is imádta a Pick szalámis,sajtos szendvicset,amit az anyukám csomagolt és én amúgy sem voltam éhes. És Ő nekem adta azt a ceruzáját,a kéket,ami annyira tetszett nekem és olyan szépen lehetett vele írni. És Karácsonyi ajándékozásnál,mikor pont az Ő sapkájából húztuk ki egymás nevét,a véletlen ajándéka volt,hogy Ő az enyémet és én az övét,kaptam tőle egy pöttyös könyvet,amit azóta is féltve őrzök és amibe azt írta: Mikitől örök szeretettel! És Ő kapott tőlem egy csíkos könyvet,amibe azt írtam: Mikinek örök szeretettel! Remélem,Ő is féltve őrzi! Eltelt azóta sok-sok év,volt azóta sok-sok fiú az életemben,Miki nem volt több,Ő marad az egyetlen,az örök! Ahogy örök az első szerelem is,ami tényleg olyan,mint egy álmodás-ahogy az örökzöld Máté Péter slágerben elhangzik-akkor is,ha nem több,mint egy kézfogás, féltve őrzött érzelem,ami mégis szebb a többinél és elkísér mindhalálig.